Üdvözöljük!

TEVÉKENYSÉGEK

A népi mesterségek továbbörökítése és népszerűsítése szempontjából fontos, hogy a nagyközönséget bemutatók és foglalkozások révén megismertessük a hagyományos technikákkal.

Meglátásunk szerint ezen a tevékenységek szerves egységet alkotnak a vásározással, közösen kínálnak egy összképet arról, hogy mit is jelentenek a hagyományos mesterségek. Feladatunknak tekintjük a kézimunka népszerűsítését is, ismét a mindennapok részévé tenni ezt a hasznos és szép időtöltést, mely az utóbbi időben kiszorult az életünkből. Ezt az egykori fonók hangulatát idéző kézimunka klub és a kézimunka versenyek révén kívánjuk elérni. A karácsonyi ünnepkörhöz tartozó tevékenységek, mint például a sütemény- és karácsonyfadísz készítés megmaradását szintén fontosnak tartjuk.

Népművészeti vásárok szervezése

Éveken át a két legnagyobb szabású nagyváradi rendezvénysorozat, a Szent László Napok és a Középkori Fesztivál keretében zajló hagyományőrző kézműves rendezvények szervezői voltunk. Ezekre az ország valamennyi néprajzi tájegységéből, minden hagyományos mesterség képviseletében érkeztek kézműves mesterek. A vásár több mint egy kereskedelmi célú rendezvény, mivel a kézművesek szívesen mesélnek a munkájukról, örülnek az érdeklődésnek.

Kézműves bemutatók

Ezek nagy népszerűségnek örvendő rendezvények, melyeken egy adott tárgy megszületésének a folyamatát lehet végig követni. A résztvevők nem csupán a hagyományos technikával ismerkednek így meg, hanem arra is rádöbbenhetnek, mennyi munkát, figyelmet, hozzáértést feltételez egy-egy kézműves tárgy megszületése.

Kézműves foglalkozások gyerekeknek

Ezek keretében a résztvevők a mesterségek alaptechnikáival ismerkednek meg. A leghálásabb tevékenység, melyet a mesterek és a gyerekek egyaránt élveznek. Azt tapasztaltuk, hogy ezek a foglalkozások a felnőttek számára is vonzóak, ezért már jó ideje minden érdeklődő, életkortól függetlenül részt vehet rajtuk.

Kézimunka klub

Kézimunka vetélkedő

Az első díszpárna készítő vetélkedőre 2014-ben került sor, a Szent László Napok keretében, 7 fő részvételével. A következő vetélkedőre már 27-en neveztek be, Erdélyből és Magyarországról, s valamennyi párna más-más technikával készült. Hasonló vetélkedőt szerveztünk asztalterítő készítők számára is.

Karácsonyi rendezvények

A süteménykészítő verseny lényege az, hogy a résztvevők a családjukban hagyományosnak számító receptek alapján készített süteményekkel nevezzenek be. Hagyományos családi programmá vált a közös üveggömb festés, a mézeskalács- és a karácsonyfadísz készítés.

Yarn bombing/gerillakötés

2021-ben csatlakoztunk a nemzetközi yarn bombing mozgalomhoz, melynek célja a kézimunka népszerűsítése, fák és köztéri tárgyak bevonása kötéssel és/vagy horgolással. Mi egy, a váradi vár belső udvarán álló fa törzsét vontuk be 6 nő által, 350 munkaóra alatt elkészített 120 horgolt darabbal. A fát közel 6 méter magasságig vontuk be, annak köszönhetően, hogy a horgoló hölgyek egyike ipari alpinista. A körbehorgolt fa jelenleg is megtekinthető a várudvaron.